Foltvirágok régebbi fotói itt megnézhetőek a másik blogban. IDE KATTINTVA!

2017. szeptember 24., vasárnap

Első foglakozás, szeptember 13.

A forró nyár után a kellemes őszben találkoztunk újra.
Többen igazoltan hiányoztak, hiszen most van Ezüst-völgyben a nagy találkozás, amin hárman közülünk részt is vettek /Ági, Klári, Adri/, de utazás is távol tartott tagokat.
A júniusi utolsó foglalkozásunkon megkaptuk a nyári házi feladatot, és Staub Zsuzsi születésnapi ajándékához való kellékeket.
A házi feladat a toll, valamint a NOTAN technikával készülő 40x40-es kép elkészítése volt.



A nyári táborokban alkotott szépségeket mutatta meg, és az ott szerzett tapasztalatokat mondta el Judit, és Andi.
Gabika, és Rózsa is szép táskákat alkotott a nyáron.
Zsóka ismét egy takaró előlapjával vívta ki csodálatunkat.








A csapat szorgalmas volt, hiszen számos toll el is készült.



Következett a várva várt köszöntés, az ünnep, hiszen Zsuzsit, de minden születésnapost köszönteni, nagy öröm.


Zsuzsi – természetesen kedvenc háziállatát – a cicát kérte tőlünk foltokba öltögetni.
Kavics vállalta ismét a szép szavak özönét. Szeretettel köszöntötte nevünkben Zsuzsit, /a „Cicás Mamit” – Bendi unoka szerint/ 70. születésnapján.
Kedves versikével meg is tetézte a jókívánságokat.

„Apró örömöket kívánok
neked, hogy felvidítsanak,
       lenyűgözzenek.
Belső derűt, szeretetet,
Barátságot, sok nevetést,
       szabadságot.
Mindezeket kívánom hát.
Minden nap, egy teljes
       életen át.
                                                        /Helen Exley/

Kedves Zsuzsi!
Valamennyien ezt kívánjuk neked szívből, szeretettel!

Zsuzsi megköszönte a szép szavakat, a sok színes cicát. Kedves, saját kézzel készített tűtartó cicákkal ajándékozott meg bennünket. 
Örömmel várta, hogy ő is kapjon szép blokkokat, mert amikor a csoporthoz csatlakozott – 10 éve – akkor már elmúlt a kerek születésnapja.
Zsuzsi – természetesen – cicával díszített tortát hozott nekünk, és pezsgővel kívántunk neki boldog születésnapot, jó egészséget.






                                     
 Lejegyezte: Gazdagné Török Judit

Nincsenek megjegyzések: