Foltvirágok régebbi fotói itt megnézhetőek a másik blogban. IDE KATTINTVA!

2018. június 11., hétfő

Évzáró és születésnap



Szinte teljes létszámmal jöttünk össze a nyár előtti utolsó alkalomra.
Sokan hoztak új alkotásokat, amiket az előző foglalkozásokon tanultunk.
A Rózsa tanította „Y varrás”-i technikát Judit már korábban elkészítette,
és most be is mutatta.

Apróbb dolgok – pohár alátét, nesszeszer – is készült.
A tejfölös vödör „felöltöztetése” is sikerült néhány alkotónak.


Megcsodálhattuk Monika kör alakúra elkészített „városát”,
ami kellemes szín-összeállítású házikókból állt össze.
Mutatós, különleges, szép munka.

Andi június 16-17-re, párnavarrásra hívott bennünket az Agorába.

Több országos rendezvény lesz a nyáron, ahová bárki elmehet.
Június 23.-án a Kopaszi-gátnál szabadban varrás,
míg augusztus 24-25-26.-án Országos Foltvarró Fesztivál lesz Budapesten.

Klári javaslatára a nyári házi feladat a kályha-csempe – negatív applikáció –
elkészítése, hogy a decemberi kiállításon meg tudjuk mutatni.

Csoportunkban hagyomány és szokás,
hogy a kerek születési évfordulós társainkat – az általuk kért –
blokkokkal ajándékozzuk meg. Így a kapott blokkokból takarók, párnák,
faliképek készülhetnek.
Ennek megfelelően köszöntöttük kerek születésnapján Szombathyné Erzsit.


Erzsi már hetekkel ezelőtt kiosztotta – névvel ellátott – anyagait,
amikre bármilyen technikával,
bármilyen színű és formájú pillangót kért, elkészíteni.
Kavics, köszöntőjében elmondta, hogy a pillangó elkészítése
nem kis feladatot jelentett, hiszen mindenki a legszebbet szerette volna adni
Erzsinek. Kavics még szólt arról is, hogy az 1948-as év, számos híres tudóst,
művészt adott a világnak, tehát nagyon értékes évjárat.


Valamennyiünk nevében jó egészséget kívánt Erzsinek, és azt, hogy férjével
még sok-sok évet töltsenek el együtt, vidáman, a virágokkal, a kerttel.

Erzsi örült az ajándékoknak, valamennyi pillangót megnézett és megmutatta
nekünk is. Nem volt közötte kettő egyforma.
Szólt arról, hogy már nagyon várta,
hogy 70 legyen, és büszke arra,hogy Foltvirág.


Erzsi öröm pillanatai itt vannak egy kis videóban.Nézzétek meg! Jó újra élni a pillanatokat. 

Finom Eszterházy tortával, pogácsával, gyümölcskenyérrel,
többféle itallal vendégelt meg bennünket, kellemes, ízléses terítéssel.
Falatozások közben, kellemesen elbeszélgettünk egymással.


Végül szép, tartalmas nyarat, jó öltögetést, és sok pihenést kívántunk egymásnak.
Legközelebb szeptember 12.-én találkozunk.


Lejegyezte: Gazdagné Török Judit