Foltvirágok régebbi fotói itt megnézhetőek a másik blogban. IDE KATTINTVA!

2016. február 19., péntek

Pattintós ékszertartó, és „eljegyzési gyűrűs” neszeszer.

Mosolygós arccal érkeztünk valamennyien a mai foglalkozásra, és el is kezdődött a zsibongás, ami szinte minden alkalommal előfordul. Az eltelt két hét történéseit fontos, hogy megbeszéljük egymással.
A legutóbbi alkalomra is, és most is a Zsuzsi által tanított, és bemutatott  Pötyi baba változat készült. Egyik szebb, mint a másik, és valamennyi különleges. Irén a fiú változatot is megvarrta, sapkával, nadrággal, ahogy kell. Nagy sikert aratott ezzel a variációval. 

Egy kis csinoska a csapatból.

Ez fiúcska nagy sikert aratott nálunk. Irén babája ő. :)


 Ma  Andi mutatta be nekünk két kis apróságát, a pattintós ékszertartót és a eljegyzési gyűrűs neszeszert. Nagyon mutatós és praktikus, mondhatni, fontos női kellék.


 Elkészítettük a sablont, és biztos vagyok benne, hogy otthon nagyon szép változatok készülnek a következő alkalomra.
 A következő házi feladatot  Andi rajzzal illusztrálva ismertette. Eljegyzési gyűrű technikával készítendő neszeszer . Igazán szép, és ez is nagyon mutatós alkotás. 





 Köszönjük Zsóka a képeket!
Lejegyezte Gazgagné Jutka

2016. február 9., kedd

Vasárnap délutánunk

Csoportunk is meghívást kapott, hogy vegyen részt a VMK által szervezett " Kultúrházak éjjel-nappal" rendezvényen. 
Ezt szervezték szerdán a csoport tagjai. 
Tulipánokat varrtak ennek keretében együtt. 



Erzsi a VeszprémTV-nek nyilatkozik:
Rózsa és Ági
Zsóka elhozta kis unokáját is.
még tart az interjú. :)
Judit elmerülten varr. :)
Erzsi, Rózsa, Ági
Anna, Judit, Erzsi , Rózsa, Ági és Klári.
Nagyi és unokája.
Köszönjük nektek, hogy a csoportunkat képviseltétek.A képeket amit átküldtetek érezhető volt, hogy egy nagyon jó hangulatú délutánt töltöttetek együtt. 
Gulyás Andrea 

Megbeszélés, babázás és persze táska!



 A mai programunk több témával foglakozott,
sok volt a megbeszélnivalónk.
 Irén beszámolt a 2015-ös év gazdálkodásáról.  Igen eredményes volt számunkra ez az év. Kedvező bevételekkel, szükséges kiadásokkal, és jutalmak osztásával.

Megbeszéltük, hogy a Veszprém Agóra vasárnap tartandó bemutatkozásán mi is részt veszünk, négyen, öten.

Erre az alkalomra  tulipán csokrot fogunk készíteni, remélem mindenki ámulatára. Klári festi meg a szárakat, hurkapálcából, hozza a leveleket. Mi viszünk előkészített  tulipánfejeket, és ott fogjuk összeállítani.
Megbeszéltük azt is, hogy a legközelebbi foglakozáson Gulyás Andi tanít egy neszeszert, gyűrűs mintával, és egy össze „pattintható” kisebb tartókát.
Az előzőekben Staub Zsuzsi mutatott egy aranyos babamintát. Én ölelő babáknak hívom őket. Sokan elkészítették.
Klárink varrta unokahúgainak.Nagyon bájosak lettek:


 
Ülnek sorban, mosolyogva, változatos frizurával, van aki kis zokniban, van aki csak picinyke cipőjében…  A felhúzott térdeiket átölelve sorakoznak.  Nagyon kedves képsort alkotnak.

Lejegyezte: Szné Dvorák Erzsébet

Természetesen a táska invázió sem maradt el, ahogy ígértük a múltkor, sokan megvarrtuk ezt a csinos fazont. 
Erzsink elkészült egy újabb babatakaróval, amit újrahasznosítás jegyében varrt meg, és elkészült a keresztszemes képe is. Mutatós darab lett ez is. :)