Foltvirágok régebbi fotói itt megnézhetőek a másik blogban. IDE KATTINTVA!

2015. október 24., szombat

Foltvirágok hétvége, szombat

Reggel kissé ködös, párás időre ébredtünk, de ez nem okozott gondot senkinek. Mi továbbra is jó kedvvel és derűvel folytattuk ott, ahol péntek este 11 óra magasságában abba hagytuk.
9 órakor kezdtük a műhelymunkát, de nem varrással, hanem tornával. Staub Zsuzsi vezényletével bemelegítettünk, öt perces lazító gyakorlatok után visszatértünk kedvenc helyünkre, a varrógépek mellé. Ezt nagyjából kétóránként megismételtük. (Igaza volt Zsuzsinak, kellett a lazítás!)

Délelőtt Harczi Ica tanított: Fenyőfa és/vagy Csizma volt a téma. Mindkettőt lehetett karácsonyi és kockás változatban készíteni. A karácsonyi változat ünnephez kötött, a kockás vagy bármilyen egyéni színösszeállítás más alkalmakkor is díszítheti otthonunkat.
Papírra varrásos technikával kell a zsebeket készíteni, amelyekbe bármi apróság tehető, például édesség az unokáknak.
De, ne szaladjak ennyire előre, a szabásminta rajzolásával kezdtem. Nem is akármilyen lendülettel ám! Mire észbe kaptam, kiderült, hogy dupla példányban rajzoltam le szinte valamennyi elemet. Se baj! Jó lesz még valamire!
Az anyagválogatás után kezdődött a móka, mármint az illesztgetés. Tudni kell, hogy a papírra varrás nem tartozik a kedvenc technikáim közé. Gondjaim vannak a fordított illesztéssel! (Mikor ezt tanították az iskolában, én biztosan hiányoztam!) Végül sikerült a két zsebet és a hátlapokat elkészítenem. Gondoltam, majd ebéd után folytatom. A lányok szorgalmasan dolgoztak, ki-ki a maga ötletét is belekomponálta. A varrt munkák egy sablon szerint készültek, mégis mindegyik más lett, az anyagválasztásnak köszönhetően. 
                                                                                                                                                                               Harczi Ilona képei
                                                                                                                                 Harczi Ilona képe
Ebéd után vissza a varrodába, folytatni a fenyőfát, de nem ez történt. A házikós táska következett Gulyás Andi vezényletével! Félre tettem a fácskát, majd otthon folytatom. (Ica! Elnézésedet kérem, ígérem, hogy befejezem, kint lesz a kiállításon!)





A táska készítéséhez Andi 12 pontban összefoglalta a lényeget. Minden pont egy-egy fázisát mutatta az elkészítés menetének.
Az előkészületek már otthon elkezdődtek, hiszen a díszítést és a tűzést legtöbben elkészítettük. Egyik szebb, mint a másik! A díszítések az alkotók fantáziáját dicsérik!
Most is a szabásminta rajzolásával indítottunk, majd az elemeket pántoztuk, és illesztettük egymáshoz. Szorgalmasan dolgoztunk, időnként annyira elmerülve a munkánkba, hogy még beszélgetni is elfelejtettünk. Percekig hallgatás volt, pedig ahol húsz nő van összezárva!... De annál nagyobb volt a nevetés, ha valaki megtörte a csendet.

Szabás, egyenespántozás, elemek illesztése, összevarrás, ferdepántozás… Ez lenne a sorrend, ha közbe nem jönne a bontás, amit (Gabi szavait idézve), „boldogan” kell végezni. Szó mi szó, én nem repdestem a boldogságtól, de bontani kellet, nem is keveset! Már majdnem kész volt a táska teste, mikor észrevettem, hogy az elemeket fordítottan varrtam össze. Andi nem véletlenül szedte pontokba az utasítást! El is kellett volna olvasni! Bontottam, majd újból illesztettem, varrtam, most már az útmutatás szerint. Közben az ügyesebbek már a táska fülénél tartottak, és jött a 12. pont. Ezt idézem, mert e nélkül nem érvényes az egész!
„Ez a pont a legjobb a készítéskor: felvesszük a karunkra, és vidáman sikkesen végigvonulunk a teremben, és együtt örülünk, mert elkészült a táskád.”
Igen elkészült! Még a stircelést is szépen összehoztam!

Ica, Andi! Köszönet a tanításért, jó volt együtt lenni! Jó kis csapat vagyunk! Jövőre veletek ugyanitt!
Lejegyezte Domján Rózsa

Kaptam még egy beszámolót, így úgy döntöttem blogkrónikásként ezt is bemásolom ide nektek. Olvassátok Zsóka élményeit is.

Szombat délelőtt Harci Ica irányításával fenyőfát varrtunk. Volt ki a hagyományos karácsonyi színeket választotta, voltak kik kockásban látták a témát és voltak kik merészen szakítva a hagyományokkal pasztell színben valósították meg a feladatot. Köszönjük Ica, jó volt veled dolgozni!
Délután Gulyás Andi instrukciói alapján táskát varrtunk. A munka jól haladt, mert Andi lépésről,  lépésre aprólékosan megmutatta a varrás folyamatát. Láthattuk a sarok forduló szép kialakítását, a fül átbujtatójának varrását és a fül készítés általunk nem ismert technikáját. Az elkészítés menetét pontokba foglalta. A 12-ik pont ez volt:  felvettük a karunkra és vidáman, sikkesen végigvonultunk a teremben és együtt örültünk, hogy elkészült a táskánk.     Köszönjük Andi!
Remek, vidám délután volt, sokat nevettünk, bolondoztunk.
Mintha az időjárás is nekünk örült volna, mert kisütött a nap és megcsodálhattuk a rozsdaszínben pompázó gyönyörű környéket.
Hogy teljes legyen a nap, éjjel 11 órakor még beültünk az étkezőbe egy kis pletykálkodásra és egy korty italra.

Mónika és Zsóka varrták meg elsőnek a táskát. Nagy tapsot kaptak a csoporttól. :)


Nincsenek megjegyzések: