Foltvirágok régebbi fotói itt megnézhetőek a másik blogban. IDE KATTINTVA!

2015. október 24., szombat

Foltvirágok hétvége, péntek

Felfokozott hangulatban, 
de bevallom nagyon szomorúan indultam el az eső és a köd miatt.
Azonban amikor odaértem, 
vacak idő ide vagy oda szinte azonnal elszállt ez a hangulat.
Ilyen csodás helyre jöttünk.

Nagy örömmel üdvözöltük egymást és igaz nem a varrógép kell soha elsőnek, de mindenki ezt szereli először össze.
Amikor együtt voltunk mindannyian és szusszantunk egyet, Ági kezdte el nekünk megtanítani a fonott oldalú bugyor elkészítését.  Ismét a változatosság mutatkozott az anyagválasztásban. A gyönyörű Kínából kapott selyemszövettől, a bársonyig és a pamutvásznakig minden színben árnyalatban más és más volt. Jó így együtt varrni, látni ki milyen anyagból gondolja el ugyanazt. Az anyagválasztáshoz is bátorságot lehet meríteni, mert sokan rájönnek ilyenkor "jaj ilyen nekem is van otthon" Csak ugye rejtegetik, most nem abból varrom, mert inkább kipróbálják, hogy megtudják-e varrni. Kis önbizalom növelésre is jó így együtt lenni, hiszen a hibákat együtt javítjuk ki, megbeszéljük. Az oktató szívesen segít. Hát valahogy így volt ez pénteken délután is. Elhangzottak a jaj, segíts nem jön ki? Mit rontottam el? mondatok, de mindent megoldottunk együtt, és ez a kulcsszó, mert ezért is nagyon jó a táborozás. Sok kis apró fogás ismertetése ismét hasznos volt mindenkinek. Nagyon szép kis bugyrok készültek el. 
                                                                                                                                                                                Harczi Ilona fotója


                                                                                                                                                                                    Harczi Ilona fotója
                                                                                                                             Harczi Ilona fotója
 




Varrtunk , de jutott idő itt a nevetgélésre, egy kis bohóckodásra is. 


Ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam: 
"Ha nem lesz bugyor ez már akár nyakkendőnek is jó lesz. "


Este ennyi készült el.

Tábor végére ennyi szép fonott bugyor került az ablakba a fotózásra. 

Lejegyezte: Gulyás Andrea

Nincsenek megjegyzések: