Foltvirágok régebbi fotói itt megnézhetőek a másik blogban. IDE KATTINTVA!

2019. június 2., vasárnap

2019.május 09.


A mai napon  beszámolókkal kezdődött a foglalkozás.
A csoportból sokan jártak különböző „ foltos” helyeken.
 Gabi kezdte a mesélést, részletesen ismertette a csoporttal  a veronai Quilt Expon szerzett élményeit, tapasztalatait. A kiállítás megtekintése mellett kirándult is a csapat.
 Velencében, Páduában   jártak, hajókáztak  és libegőztek a Garda tónál, hazafelé pedig megtekintették az aquileai híres római-kori mozaikokat.  Mónika is velük utazott.


Rózsa volt a második mesélő. Beszámolt a budapesti céhes szakmai napról  és a közgyűlésről.
Végül Ági következett, aki Kecskeméten járt és  legnagyobb örömünkre és büszkeségünkre az  ő takarója kapta  a 3. közönségdíjat. Gratulálunk! :)

A beszámolók után következett a „ munka”.
Ági mutatott egy érdekes blokkot, mely első pillantásra papírra-varrásnak tűnt, de kiderült, hogy cseles módon : egy négyzetből és néhány csíkból  is elkészíthető.


Tetszett a csoportnak.

Természetesen most is mindenki bemutatta az elmúlt 2 hét „termését”.
 Kár, hogy Zsóka nem tudott eljönni, így nem látta , hogy mekkora sikert aratott az általa  tanított táska. Sokan megvarrták különböző méretekben.



Nincsenek megjegyzések: