Évával cseverésztünk erről-arról. Mit kellene varrni, hogyan lehetne a csoportot egy kicsit felébreszteni.
Aztán szóba került, hogy 2023.-ban lesz Veszprém kulturális fővárosa. Azonnal jött Éva ötlete, hogy varrjuk meg Veszprémet. Katit és Zsuzsit bevonva gondolkodtunk a hogyan továbbról. A közös pont a farmer volt, ebben azonnal megegyeztünk.
A legközelebbi csoportnapon elmeséltük társainknak az ötletünket egyenlőre szóban. A következő alkalommal már egy-egy blokkot vittünk. Éva a Kossuth utcát varrta meg, én az Óváros teret.
Reméltük, hogy kedvet kapnak a többiek. tetszett nekik, de először bizonytalanságot éreztünk, nehezen olvadt a jég. Volt akit a témában kellett segíteni, volt akit a technikában. Nem adtuk fel és érdemes volt mert sikerült többeket egy klassz kis varrásra biztatni. Sorban érkeztek a blokkok, a Hősök kapuja, , a Hangvilla, a Városháza stb. az első júniusi pályázati határidő előtti csütörtökön is kaptunk még egy blokkot, Erzsitől a Margit templom megvarrt mását hozta. Éva kisebb blokkokat varrt kiegészítéshez az Arénát, az Agórát. Kati még az Állatkertről is applikált egy vidám képet. Aztán jött Pünkösd és hármasban elkezdtük megtervezni az összevarrást. Éva, Kati és én jó kedvvel és nagy lelkesedéssel álltunk neki a munkának, hogy a szekszárdi pályázatot kiíró csoportnak elküldhessük a pályázati lapot és a fényképet az összevarrt faliképről.Nem mondtam el senkinek sem, hogy a pályázatra küldjük be, nem akartam, hogy rágörcsöljenek a lányok.Nagyon örülök ennek a döntésemnek, mert mindenki aki részt vett benne lazán az örömvarrást érezte meg benne.
Évánál találkoztunk vittünk magunkkal mindent egy kis mini tábort rendeztünk ebben a három napban. (filmszalag)
A fedlapot összevarrtam, rengeteg nevetés és móka közben. Éva és Kati remekül segített, hogy ilyen legyen a végeredmény.
Itthon rám még várt a tűzés, volt segítségem is Dió.
A szegőpánt kézzel visszavarrását már újra együtt varrtuk. Ekkor vittem a cipzárakat, hogy most aztán tényleg minden szerepeljen a megvarrt képen. Volt már övbujtató, gomb, patent, gombolópánt, zsebek, ing eleje zsebbel, címke... igyekeztünk mindent megjeleníteni Veszprémen túl és a farmer jegyében.
Augusztusban amikor elküldtem, nagyon jó érzésekkel adtam fel a csomagot, mert akik eljöttek megnézni nagyon megdicsérték. Ragyogó szemekkel fedezték fel Veszprém nevezetességeit és a farmeringek, nadrágok részeit.
Aztán eljött a várakozás ideje szeptemberig.
Szekszárdra az Országos Foltvarró fesztiválra szeptember 7.-én indultunk busszal.
Nagyon komor, felhős, esős időben. Végig szakadt az eső, de mire odaértünk még a nap is felragyogott. A megnyitó ünnepség nagyon jó hangulatban telt. Amikor a díjazottak felsorolásakor a csoport munkát díjazták és nem minket szólítottak, gondoltam, hogy ha itt nem is sikerült, de egy szép munkát viszünk haza a csoport kiállításra. Aztán a varrógép került sorra, amit a
Juki Magyarország márkaképviselete ajánlott fel. Szólították a Veszprémi Foltvirágok képviselőjét. nem akartam hinni a fülemnek, mellettem Ildikó szólt "Andi ezek ti vagytok!" Ekkor fogtam fel (nem fogtam fel!), hogy egy félév munkáját( amit a zsűri persze nem tudott) ezzel a varrógéppel jutalmazták. Nagyon köszönjük itt is!
Igyekeztem megköszönni mindenkinek. Az utána kapott elismerések még most is nagyon jó érzéssel töltik el a szívemet.
Nagyon köszönöm a csoportban velem varró társaimnak és itt név szerint szeretném felsorolni őket, akik részt vettek ebben az örömöt, elismerést hozó munkában:
Fábián Éva
Lang Katalin
Staub Zsuzsanna
Boa Zsuzsa
Szombathyné Dvorák Erzsébet
Monika Fritz
Harczi Ilona
Baloghné Kis Erzsébet (Zsóka)
Mészáros Ágnes
Migray Gabriella
Janzsó Marika
Pollhammer Gyuláné (Marika)
Gazdagné Török Judit
és jómagam Gulyás Andrea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése