Foltvirágok régebbi fotói itt megnézhetőek a másik blogban. IDE KATTINTVA!

2019. július 20., szombat

A nyár előtt


A nyár előtti utolsó foglalkozásra szinte mindenki eljött.
Jó volt hallgatni az elmúlt két hét történéseit, sztorijait, és látni azokat az alkotásokat, amik ezalatt készültek.
Korábbi foglalkozáson Andi bemutatta és meg is tanította a kiállításunkon már megcsodált Sue Benner technikájával készült hajtogatással, vágással készült virágmintás képet. Monika is elkészítette, és szemet gyönyörködtető színekkel hozta létre a virágcsodákat.


Számos hajtogatott szütyő készült, amit Zsuzsa mutatott az elmúlt alkalommal.



 Készült még bordó-rózsaszín-zöld szín-összeállítású levélmintás blokk, az őszi avar színeit mutató neszesszer, pénztárca, valamint kis tartóka, és táska is.



Mónika a mai foglalkozáson 9 db négyzetből összevarrt neszesszer elkészítését mutatta meg – fázisonként. 


Egyszerűen elkészíthető, és méretét tekintve is megfelelő, mutatós darab. 



Klári meglepetéssel készült, ami nem volt más, mint egy egyszerű tűpárna elkészítése. 


Nekünk csak tűt, cérnát, gombot, tömőflízt kellett hozni, Klári kiszabott, megvarrt annyi hatszöget, ahányan vagyunk. Köszönjük Klári. Ott összevarrtuk, és jó érzés volt, hogy mindjárt látható volt munkánk eredménye.
    
                                                                                                                              
A márkói foltvarrók elhatározták, hogy június 15-én a falu óvodájának kerítését textilből hajtogatott pillangókkal körbedíszítik. Ehhez a mi közreműködésünket is kérik. Gabika meg is mutatta, hogy milyen formában kell hajtogatni a pillangót, és számos pillangó el is készült.
Ebben az évben két társunknak lesz kerek születésnapja.



Mindketten (Judit és Kavics – születési sorrendben /okt.-nov.) –   elmondták, hogy milyen ajándékot szeretnének kapni a csoport tagjaitól az alkalomra. (Csoportunkban a kerek születésnapot úgy ünnepeljük, hogy valamennyien – az ünnepelt kérésének megfelelő blokkot, vagy egyéb ajándékot – elkészítjük, és az összeállítás, megvarrás már az ünnepelt feladata.)
A tagok jóvoltából, számos édesség, ital, gyümölcs került az asztalra.
Ilyenkor még jobban elindul a beszélgetés, a finomságok dicsérete.



A nyár előtti utolsó alkalommal csoportkép készült. /Szeretettel gondoltunk azokra, akik a képen nem szerepelnek./


Vidám, foltozásban, és örömökben gazdag nyarat kívántunk egymásnak.
Viszontlátásra szeptember 11-én!


Nincsenek megjegyzések: