Egyik kedvenc városomban, Hévízen, a tó melletti
gyönyörűséges parkban közel harmincféle tulipánt számoltam össze. Szegeden, a
napfény városában hatvanezer tulipán hagymát ültettek el. Most teljes
pompájukban, színes kavalkádban várják a sétálókat. A tulipán mánia csúcsa a
hollandiai Keukenhof hatalmas virágmezője.
A sok szép személyes és fényképes élmény után nem csoda,
hogy csoportunkba is bekopogtatott – Klári nagyszerű ötlete volt- sok színben
viruló növény.
A mai napi foglalkozáson tulipánokat készítettünk. Félkészen vittük a virág fejeket, szabtuk,
vágtuk a leveleket és a zöld szárra dolgoztuk az anyagokat. Kilencven darab
meglepetés tulipán vár gazdákra.
Jó hangulatban telt a délután, közösen dolgoztunk.
Közben, szokás szerint rögtönzött kiállítás is volt. Szinte
valamennyien megvarrtuk, az elmúlt alkalommal Andi tanította neszit. Megint sok
szép anyag került elő a gyűjteményekből.
Zsóka egy, Tatabányán vásárolt
párizsias anyagból, Gabika mintája alapján a közepes táskát is elkészítette.
Többen elhozták a tatabányai foltos szombaton tanult,
virágos, nagyon mutatós, kedves ajtódíszt. Szebbnél szebb alkotások születtek.
Büszkék vagyunk Mónikára, akinek Tatabányán az önálló kiállítását nagyon sokan
megcsodálták és dicsérték.
Készülünk az ápr. 30, május 1-i Foltvirágok hétvégére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése